#Európai Unió

Ön mit vár a következő kormánytól?

Most vasárnap a szavazóurnákhoz járul Magyarországnak az a fele, amely ki szeretné fejezni akaratát abban a tárgykörben, hogy melyik politikai erő irányítsa az országot a következő négy évben. Bár a pártok programjai – már amelyik készített ilyet – elkészültek, sok helyen foghíjasak, ám mi most támpontot kívánunk adni a politikai erőknek, hová lehet érdemes nyúlni. Olvasóinkat kérdezzük, hogy milyen gazdasági intézkedéseket látnának szívesen a következő kabinettől.

hvg.hu

Egy fekete lyuk, ami minden rubelt elnyel – így élnek az orosszá lett Krímben

Hiába a rendkívül negatív nemzetközi visszhang, a külföldi tőke menekülése és a Krím fejlesztésének horrorméretűre becsült költségei, Vlagyimir Putyin rendszere olajozott gépezetként annektálja a félszigetet. Helyiek szerint a bankoknál van komolyabb fennakadás, ám az ellátás összeomlásától nem tartanak. Sőt, a nyugdíjak háromszorosára nőttek. Milyen az élet az elcsatolt félszigeten? Jelentés a Krímből.

hvg.hu

Eurózónás pénzügyminiszter kerestetik

Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő, aki jelenleg a jobbközép jelöltje az Európai Bizottság élére, azt nyilatkozta a napokban, hogy az eurócsoportnak szüksége lenne egy állandó elnökre. Ezzel pedig tulajdonképpen létrejönne egy, az eurózóna országainak közös pénzügyminiszteri posztja.

hvg.hu

A "friss tejen" múlik milliárdok sorsa

Görögország kormánya most épp azon vitázik az ország nemzetközi hitelezőivel, hogy mi nevezhető friss tejnek. Az országot hitelező trojka ki szeretné tágítani az időtartamot, amíg egy doboz tej frissnek nevezhető, ezzel azonban megugorhatna az importtermékek aránya. A kormánykoalíció képviselőinek egy csoportja megtorpedózná a hitelezők kérését, ezzel pedig veszélybe sodorhatják az ország számára biztosított pénzügyi segélycsomag újabb, 10 milliárd eurós részletének elutalását.

hvg.hu

Minimálbért minden uniós országnak!

Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő, aki jelenleg a jobbközép jelöltje az Európai Bizottság élére, azt nyilatkozta a napokban, hogy minden uniós tagállamban be kellene vezetni a minimálbért.

hvg.hu

A megtrükközött kilométer-számláló is lebuktatható lesz a műszaki vizsgán

Az autós műszaki vizsgáztatást érintő új irányelveket fogadott el hétfőn az Európai Unió Tanácsa, amely közül az egyik kitétel az lesz, hogy a vizsgáztató látja, mit mutatott az autó kilométer-számlálója az előző vizsga alkalmával, ezzel pedig lebuktathatók a visszacsévélt kilométer-számlálók. Azt is bevezetik, hogy aki más uniós tagállamba költözteti autóját, ott elfogadják majd az eredeti ország műszaki vizsgáját.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


És akkor Putyin nyárson megsüt minket

Durvuló orosz-nyugati viszony, elbukó pálinka-szabadságharc, újabb jelentkező a hazai Praktikerekre, Magyarország csaknem harmada meg éhezik. Széles Gábor szerint energiacella márpedig lesz. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu

Így vágna mindenkit arcon, ha befenyítenék Putyint

Interaktív infografikában foglalták össze a brüsszeli Bruegel Intézet kutatói, hogy mely uniós tagállamok aggódhatnak igazán, ha az Európai Unió gazdasági szankciókat vezetne be Oroszország ellen. Gáz, külkereskedelem, befektetések – minden egy felületen. Nem meglepő módon a keleti tagállamok kötődnek jobban az oroszokhoz, ám például a finnek, vagy a görögök is csúnyán megégethetik magukat.

hvg.hu

Olcsóbb lesz román telefonról itthon beszélni?

Jövő év decemberétől megszűnnek a roamingdíjak, külföldről is úgy lehet telefonálni, mintha ezt otthonról tennénk meg. Ez az EU igazán emberbarát döntéseinek egyike, nem hiába nyomják ezt a témát annyira. De ez akkor valóban azt jelenti, hogy mondjuk olcsó román tarifákkal lehet itthon mobilozni? A válasz igen, de minden bizonnyal nem hosszú ideig. A telekomszektornak persze nem tetszik az elképzelés, a helyi árak emelkedésével riogatnak.

hvg.hu

A tőke már menekül az oroszoktól, de mi lesz Pakssal?

Vlagyimir Putyin ma bejelentette, hogy tiszteletben tartják Ukrajna határait, igaz, Krím csatlakozását Oroszországhoz örömmel vették, amire Ukrajnában a hadseregnél részleges mozgósítást rendeltek el. A Krím miatt kialakult parázs helyzetben az EU szankciókat vezetett be, melyek még nem húsba vágóak egyik fél számára sem, ám egyesek szerint az utóbbi 25 év legkomolyabb európai konfrontációjává fajulhat mindez. Egy gazdasági eszközökkel vívott új hidegháború elé nézünk?

Nagy Gergő


Hétfőn újabb EU-döntések várhatók a Krím miatt

Jogellenesnek minősítették vasárnap uniós csúcsvezetők az Ukrajnához tartozó Krím félsziget jövőbeli jogállásáról a helyi oroszbarát vezetés által kiírt népszavazást, és egyúttal jelezték: az EU-országok külügyminiszterei hétfőn további intézkedésekről döntenek. A hírek szerint a felelősnek tekintett orosz személyekkel szembeni szankciók kimondása várható.

MTI


Egyelőre megmenekült az EU-s tiltólistától a fehér akác

Egyelőre sikerült blokkolnia Magyarországnak azt a kezdeményezést az uniós tagállamok képviselőiből álló testületben, amely potenciálisan azzal a veszéllyel fenyeget, hogy uniós tiltólistára kerül az akácméz alapanyagát adó fehér akác – közölte Várhelyi Olivér Magyarország egyik uniós nagykövete szerda este az MTI-vel.

MTI

Már írják a listát az EU-ban azokról az oroszokról

A tagállamok képviselői elfogadták szerdán azt a szankciós keretet, amelynek alapján célzott intézkedéseket, vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat vezethet be az Európai Unió azokkal szemben, akik felelősek Ukrajna területi egységének és szuverenitásának megsértéséért - erősítette meg egy diplomáciai forrás az MTI-nek.

MTI

Olcsó emigráció nincs – költségkalkulátor kezdő kivándorlóknak

Augsburg, wir kommen – kilőtt az Európa nyugati felébe kitelepülő magyarok száma, már tavaly is félmilliós külföldi magyar kontingensről lehetett hallani, ez a tömeg pedig azóta tovább növekedhetett. Arról ugyanakkor kevés hír szól, hogy pontosan mennyi pénzre is van szükség a legalapvetőbb szükségletekre a külföldre költözésnél. Több százezer forint még akkor is jó, ha van az ember zsebében, ha már úgy vándorol ki, hogy külföldön lesz munkája.

hvg.hu

Orbán: Európa lerázná az orosz gázfüggőséget

Oroszország agressziót követett el, amire az Uniónak választ kell adnia, mondta Orbán Viktor Brüsszelben. Szerinte meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárai számára. Arról is beszélt, hogy az uniós vezetők hogyan szeretnék elősegíteni, hogy Európa ne függjön annyira az orosz gáztól, illetve Magyarország hogyan vásárolhat majd északi-tengeri gázt.

MTI

Elzárják a Louis Vuitton elől az oroszokat?

Az Oroszország elleni gazdasági szankciókkal az Európai Unió komoly károkat okozna magának, ugyanis az oroszok a nyugati cégek ottani érdekeltségeinek elkobzásával ijesztgetnek. A két blokk közötti kereskedelem komoly méreteket ölt, az Egyesült Államok ugyanakkor könnyebben szavazhat meg szankciókat az oroszok ellen, mivel nekik kisebb a kitettségük. Kinek ártana igazán egy eldurvuló EU-Oroszország viszony? Lehet, hogy nem tudnak majd Bécsbe kell az oroszoknak menni luxustáskáért?

hvg.hu

Brüsszel egy sor hibát lát gazdaságunkban

Brüsszel 3 országra állapított meg túlzott makrogazdasági egyensúlyhiányt, Magyarország nincs köztük. Ezzel együtt továbbra is erőteljesen negatív Magyarország nettó nemzetközi befektetői pozíciója, magas az állami és a magánszektor eladósodottsága, és törékeny a pénzügyi szektor, a magyar export teljesítménye romlik, a banki környezet is javításra szorul, és az államadósság szintje is aggodalomra ad okot.

MTI